When you listen to my heart...

Eljött az ideje újra annak, hogy röviden beszámoljak az elmúlt hetek történéseiről. Sajnos nem voltam valami jó passzban, de most összeszedtem magam és nekiláttam.

Mindenről egy kicsit röviden…

A szállásról

Először is a ház ahol lakom (ezt azoknak a kedves ismerősöknek írom, akik csak most néztek bele először életem pillanatiba) szóval, a házat egy ügynökség bérli. Ez az ügynökség azzal foglalkozik, hogy a világ számos pontjáról érkezőknek, nem csak diákoknak kínál szállás lehetőséget kedvező áron. A kedvezőt azért írom, mert nem olyan egyszerű itt a lakások, szobák vagy éppen házak bérlése. Majdnem, sőt, minden ügynökségen keresztül történik. A tulajdonosok szinte nem is találkoznak a bérlőkkel. Nagyon nehéz olyan esettel találkozni, amikor a ház, vagy lakás tulajdonosa kínálja bérlésre üres ingatlanát. Vagy ha igen, annak elég szép ára van és meg kell felelni bizonyos feltételeknek. Jellemzőbb inkább az (amivel én is személyesen találkoztam, hisz én is jelentkeztem egy-két hirdetésre, ---- csak úgy a kíváncsiság végett….vajon mit kínálnak), hogy egy kínai család megvesz egy hatalmas régi házat (felújítva, vagy felújítja, vagy sem) és beköltözik, majd az üres szobákat kiadásra bocsájtja. Szóval… megosszák a családi fészküket. Sajnos ezt egyre többen teszik Mo-on is.

Ausztrália városait még mindig a családi házas beépítés jellemzi, de a nagyvárosok belső kerületeiben a régi papírházak helyére csodálatos városias épületeket, felhőkarcolókat építenek. A házak stílusáról nem sok mindent tudok leírni, de mivel 1830 és 40-es években tucatjával özönlöttek az angol és ír bevándorlók egy jobb élet reményében, így gondolom Ők hozták magukkal azt az építészeti stílust, ami a saját hazájukon kívül, itt is megjelenik. Az újonnan épülő családi házak a mai napig is ugyan olyan téglából épülnek fel, mint több évvel ezelőtt. Minden vörös és tégla és fa és üveg. Érdekesek, nagyok és furcsák. A házakban központi fűtés bevezetéséről nem nagyon kell gondoskodni, mert az átlag hőmérséklet télen is elég magas. Bár most ősz van és éjszakánként néha egy kicsit fázom, amikor leesik a hőmérséklet úgy 18 fok köré, de hát semmi gond, hisz van takaróm. Mi lesz télen? Egy hónap múlva majd kiderül. Reggel már semmi gond, mert a napsütés sec perc alatt felmelegíti a szobámat. Természetesen nem kell megijedni, mert olajradiátorokat bármelyik pillanatban be lehet cibálni a szobába. A szobám, hát…… itt mindent hallani – a járókelőket a reggeli kukás autót, a papagájok csipogását – szóval mindent. Az ablakok – nem szigeteltek – egy réteg üveg, alu, vagy fa keretben, aztán kész. Olyan, mintha egy fóliasátorban illetve üvegházban élnék. Ezt nem panaszként mondom, mert szeretek itt lenni, csak az érdekesség végett. Küszöb sehol. Az ajtó alatt bármilyen kicsi, apró állat ki-be mászkálhat. Jellemzőbb ez inkább a szép nagy csótánykákra, amelyek olyan lassúak, mint egy tetű – szóval nem nehéz kinyírni őket. A lényeg, hogy mindent dobozoljunk és csomagoljunk be. Ez, egy fontos szabály itt! Van néha egy Jerry-nk is. Az egér!!! Hangya vándorlás rendszeres és pókvadászat a csajok kérésére mindennapos. Szóval nem unalmasak a lakótársak legyen az ember vagy akár egy apró állatka. Most, a számomra külföldiek közül olasz, francia, filipi, ír, lakótársakkal közösködünk a konyhán és minden máson. Mint egy nagy család, vagy mint kollégiumi haverok élünk itt.  Szerencsére mindenki kedves és segítőkész. Érzem az összetartást, az egymás iránti szeretetet, ami nagyon fontos, hisz mindenki távol van szeretett szülőföldjétől. A takarítás – nem probléma – a hűtőre mindig ki van írva, hogy az egyes részlegeknek ki a felelőse, azaz kinek kell takarítani. Na, ez azért nem tartatik be rendszeresen. Trehánykodás – néha jó!

Nem vagyok unalmas? Csak azért írom le ezeket, mert ha valakinek szándékában áll kijönni, akkor tudja, hogy mire számíthat. Hát jó mosógépre …na arra ne! Hát az ami itt van, az egy vicc. Kb. 30 éve használtunk ilyet. Beteszed a ruhát mocskosan, aztán 20 perc múlva kiveszed nedvesen és piszkosan. :-) Imádon, de csak szinte öblítésre használom. Áttértem a kézi mosásra. Igen, muszáj volt! Tudod, itt az emberek elviszik a cuccaikat a mosodába, ahonnan kivasaltan és tisztán hazaviszik. Mosás és vasalás helyett inkább elmennek vacsorázni. Jól teszik. Ne tudd meg, az éttermekben micsoda forgalom van esténként. Öröm végigsétálni az utcán és nézni az embereket és a családokat, hogy hogyan töltik az egész heti estéket. Én meg közben azon gondolkodom, hogy melyik zacsis levesemet készítsem el, amikor hazaérek, a csirkéset vagy a csirkéset. Ezt nem rossz szájízzel mondom ám, mert megtehetném én is az éttermi zabálást, de most sajna takarékoskodnom kell,…. ha szeretnék valamit elérni. Amúgy megint vettem grillcsirkét, saláta mixet (istenit) és natúr joghurtot. Ne tudd meg milyen fincsi. Imádom!  Amúgy világ életemben ilyen voltam, sporolós. Tehát - - cél kitűzése – út - akadályok – elérés – elvesztés. Az utóbbit nem akarom még egyszer átélni. Szóval – most egy nagy idegen családban élek. Nyugodtan, mindenféle panasz nélkül. Kiváló emberekkel és egy kiváló ügynökség által kínált ház, pici, napos szobájában.

Suli – suli – minden nap

Megint véget ért egy időszak és fájó búcsút vettem az osztálytársaktól és a kedvenc tanár nénimtől. Imádtam őket. Most el kell kezdenem egy másik kurzust azért, hogy majd el tudjam kezdeni a fősulit, elvileg júliusban. Nagyon jók voltak az órák. Az utolsó tesztem is elég tűrhetőre sikerült, kivéve a listeninget. Bár sohasem vagyok elégedett. Az órákról csak röviden: Általában reggel, az óra elején van egy rövid bemelegítő játék, aztán házi feladat megbeszélés, majd videó nézés majd egy bizonyos téma megvitatása az asztaltársakkal, nyelvtan, történetírás, társasjáték, partnercsere, újabb játék stb. Egy kicsit nehéz leírni, meg… nem is akarlak untatni ezzel. A múlt héten, csütörtökön, a tesztírás utáni napon egy billiárd partira mentünk el közösen egy hatalmas bárba. Kb. 20 billiárd asztalt vehettünk birtokba. A helyiség óriási volt, padlószőnyegezett, egy kicsit sötét, de hangulatos és barátságos. Szóval csapatokat alakítottunk és játszottunk. Ebben a játékban csak sárga és piros golyók voltak. Semmi flanc. Ja, megy egy fekete és egy fehér. A játékot ismered, hisz Te is játszottál már. Na, itt nem mindenki! A japán és thai csoporttársaimat egy élmény volt nézni, szinte nem is foglalkoztam a saját csapatommal, mert mindig Őket figyeltem. Ezeket a dákó tartásokat és lövéseket videóra kellett volna venni. Elmesélhetetlen – figyelj – nem tudom leírni, de megpróbálom. Japán fiatal kiscsaj kedves és imádni való -- céloz,….. a dákó vége a golyótól 2 cm-re. A dákó tartása, hát az megért egy két fényképet. Céloz, összpontosít és… lő… de föléééé… bakker főléééé!! Egyszerűen nem értettem, nem értettem és nem tudtam lekövetni a mozdulatot, hogy hogyan, aztán próbálkozik újra …. a könnyeim már folytak a röhögéstől – aztán megint fölé – hát ekkor már behaltam, de nem csak én, mások is. Szóval egy kabaré volt, de talán még annál is több. Imádtam nézni Őket. Közben a csapattársammal, sárga golyókkal játszottunk, ennek ellenére, baszki, én mindig a pirosat lőttem. Ekkora marha hogy lehetek? Fetrengtünk a röhögéstől. A társam egy spanyol srác volt, aki aztán folyamatosan hangoztatta: Tibi – red – red – red. Szóval, jó muri volt. Beszélgettünk, játszottunk, szórakoztunk. Mindenki fizetett egy kört, így 4-szer sikerült játszanunk, bár az utolsó körben már el kellett mennem, mert vártak a munkahelyemen. Így megkértem a tanár nénimet: Could you please play for me? És Ő folytatta helyettem játékot. Természetesen nyertek. Hurrá!! Hát szóval, a sulis élet ilyen. Tanulás, buli, szórakozás. És  működik.

Szabadidő – free time

Timi barátnőm rendszeresen hív, hogy menjek el vele a gym-be egy kicsit edzegetni. Hát nem kell kétszer mondani. Épp a suliból értem haza, amikor mondta, hogy menjünk. Nem ettem semmit – öltözés – víz – aztán uzsgyi. A fitneszterem kb. 5 perc sétára van a háztól ahol lakom illetve lakunk. Szóval ez sem probléma. Jót edzettünk. Részt vettünk egy spinning órán. De nem olyan hagyományoson, amin talán már Te is részt vettél. Nem…..nem-nem Füles a füledbe (ha hoztál magaddal), aminek a végét bedugod a cajgán található kis vevő kütyübe, majd kiválasztva a „7-es” csatornát hallgatod és nézed a hetes tévét, amire az van kiírva, hogy 5 perc a következő edzésig. Nos, mi szépen előkészültünk, aztán a kellő időben elkezdtük az edzést. Zene, duma a füledbe és csak tekersz. Érdekes, és jó volt így is. Élveztük. Szakadt rólunk a víz mint az állat. Így angolosan: We were sweating like a pig! Mint mindig. Csak 30 perc. Elég volt – elsőre. Majd gyúrtunk egy keveset. Felfedeztem egy-két érdekes gépet és eszközt. Sajnos, hogy hány kilóval dolgoztam, azt nem tudom megmondani, mert minden gépen más mértékegység volt megadva. Illetve pontosítok hol kg-ban, hol font-ban. Hát, nem bírtam átszámolni a súlyokat. Hagyatkoztam az érzéseimre. Ja, meg az izmaim erejére. Milyen gyenge vagyok??? Bakker??

Aztán, ha nem gym, akkor irány a park. Az kb. 1 perc séta a háztól. Nagyon közel! Minden a lábaimnál. A gym, a park, a munkahely, a boltok. Minden – csak egy karnyújtásnyira. Tehát a parkban futok és edzegetek egy kicsit. Esténként sokan próbálkoznak. Mindenki a saját kis edzéstervével. Délutánonként, sok a személyi edzés vagy a kiscsoportos. Jó nézni őket. Tervezem, hogy én is indítok valamit. De, most még várok, nem sietek. Most Én edzegetek. Este 6 körül, akkor már sötét van. Az idő kellemes úgy 20 fok körül. Nagyon jó ilyenkor kocogni. Tekintetem néha a pajkos oposszumok (ha egyáltalán azok, mert mindenki mást mond) egy bizonyos fajára összpontosul. Van, hogy fél méterre kocogok el mellettük. Meg sem mozdulnak. Érdekes kis szőrös állatkák, melyek éjszakai életet élnek és ilyenkor már nem bírnak magukkal. Általában mindig viszek magammal egy kis kenyeret, és az edzés végén pihenési időszakom alatt lecsalogatom őket a fáról és megpróbálom megetetgetni őket. Lásd a képen, ahogy épp nyújtom a kenyérfalatkát. Nem sokat tudok róluk, de eddig még nem bántottak. Csak kiveszik a kezemből az eledelt és szépen megeszik, ha nyújtok egy másikat, akkor azt is. Rengeteg kisgyerek és felnőtt élvezi nézni és feeding them. Majd utána nézek, hogy mely faj él itt a környéken. Mert találtam vagy százat!!!

Amúgy már elég szépen átálltam a kevés és időbeni étkezésekre. Nincs esti zabálás, fulladásig. A súlyom szépen tartom úgy 68 körül. Amikor kijöttem 78 voltam. Most megint jól érzem magam. Ne aggódj, eszek rendesen. Hol szusit – azt mondjuk sokat - lazacosat, csirkéset, tonhalasat vagy éppen zöldségeset. Hol fagyit vagy kifőttésztát – na meg csirkét – tudod! :-) Csirkét. Csak úgy. Meg zacsis levest. Hmmmm. Csupa túlélőkaja. Majd legközelebb írok a boltokról és a bevásárlóközpontokról is. Egy kicsit bővebben.

És végül ennek a bejegyzésnek a végén.

Először is szeretném megköszönni neked, - akik a legutóbbi bejegyzésemre reagáltál és bíztató szavakkal éltetettél,- a figyelmességedet. Nagyon jól esett. Eszméletlen jól.

Tudod, abban az időszakban olyas valamit éreztem, amit eddigi életem során még sohasem. Mindez azután történt, miután felkavarodott bennem valami, valaki iránt. Nem tudom elmondani, hogy épp abban a pillanatban mit éreztem, de azt igen, hogy utána mit. A szívem majdnem szétszakadt. Egy ideig magamra kellet, hogy maradjak. Csendesen, egyedül. Rettenetesen hiányzott az, akiről az égvilágon nem tudok semmit, akit épphogy csak megérintettem. Mintha két mágnes északi és déli pólusa találkozott volna. Nem voltak szavak, nem voltak pillantások, csak megérzés. Hatalmas érzés, ami nem tudom, hogy kölcsönös volt e, de a történtek után úgy érzem, -- igen az. Nem tudtam hova tenni magam. Bizseregtem és reszkettem.

Talán ez volt életem eddigi legmegdöbbentőbb hete. Kihozta belőlem azt, hogy mennyire hiányoznak az otthoni barátok. Az apukám, aki biztos örülne annak, hogy mit csinálok, és hol vagyok, az anyukám, aki valójában talán már nem is szeret és lehet, hogy talán nem is fogom látni többet. A testvéreim, akikről nem tudom, hogy hogyan élik meg a történteket. Szóval nem tudom leírni, mert most is minden harmadik betűt melléütöm. Bocsáss meg érte. Több mint egy héten keresztül esténként hatalmas sétákat kellett tennem, azzal a szívvel ami egyszerre dobogott itt is, otthon is és valaki más testében is. Alig láttam a könnyeimtől, amelyek minden akaratom ellenére és előjöttek és legördültek az arcomon. Lesétáltam a partra, sötét volt - leültem egy padra - néztem a vizet - a fényeket – a holdat és a csillagokat - hallgattam legkedvesebb zenéimet, és közben a könnyeimet itattam. Elkezdtem gondolkodni azon, hogy valójában ki is vagyok - miért kellett több ezer kilométert utaznom azért, hogy megismerjem önmagam, hogy rájöjjek ki is vagyok igazából. Csak ültem és néztem ki a fejemből és arra gondoltam, milyen jó lenne most átölelni valakit vagy épp Őt és magamhoz szorítani, érezni teste melegét, szívének halk dobbanását és kezének lágy érintését ezen a hideg estén. Csak egy ölelés, annyira, de annyira elég lett volna. De nem volt senki, senki, aki ezt megtette volna. Csak elképzeltem és próbáltam érezni, érezni azt, amit akartam. Borzalmas volt, de mégis boldog voltam. Itt vagyok - sok a barát - mindenki kedvel - és most alig várom azt a pillanatot, hogy megtörténjen még egyszer, amit mindezek elején éreztem, amit a mai napig nem tudok felfogni, mi az és miért az és miért ilyen mély.

Valószínű elvesztettem mindenkit, elvesztettem mindent. Hogy ki marad, és mi marad, hát ez is a jövő titka, mint az is, hogy ide kellett jönnöm, hogy megismerjem és megtaláljam Önmagam.

Kérlek, most azonnal menj és öleld meg azt, aki számodra sokat jelent. Érezd mindazt, amit én nem érezhettem, amikor szükségem lett volna rá. Gondolatban és a lelkemmel most Én is átölellek és csendesen ejtek pár szeretet könnyet a válladon.

És alább engedj meg még egy dalt - csak Neked!

…