Tibisóóó - avagy Váj-zed

Épp a töltött grillcsirkémet zabáltam kétpofára, amikor megláttam Andi üzenetét az oldalamon. Ne aludj! – sikította – Április közepe van, várjuk az e havi mesét!

Amúgy a kedves drága HabAndiról beszélek ám…. és üzenem neki, hogy itt meg Ősz!!! Csak mert a témához beírta, hogy tavasz!!!  :-)   Sorry..

Jajj, jajj….  gondoltam – akkor a joghurtzabálás most elmarad, úgyhogy nekiláttam és klimpíroztam ezerrel. Íme az eredmény.

Na azért a joghurtot nem hagytam ki. Valamivel tele kell raknom reggel a klotyót?

Szóval – komolyra fordítva a szót – igen, megint eltelt egy hónap. Hogy rohan az idő? Illetve nem is. Csak olyan szépen lassan és nyugodtan. --- Néha végig olvasgatom, hogy miket írtam és szinte elborzadok, hogy még írni sem tudok - basszus. Gondoltam kijavítom, vagy átírom a beszámolókat – deeeee …..– hagytam a francba – ez vagyok, ilyen vagyok, ennyit tudok. Kit érdekel? Hát neemm???

Te! Igen, Te kedves barátom, aki ezt az oldalt olvasgatod, úgyis ismersz, tudod, hogy milyen vagyok, és miről beszélek. Csak próbáld elképzelni!!!

Most hogy már túl vagyok a meglepetéseken – azokon, amik számomra először furcsák voltak itt „down under” az első időszakban – már szinte nem lepődök meg semmin és nem fordulok meg minden furcsa dolog után. Kezd minden olyan természetes és életszerű lenni.  

A munkám során már nem lepődök meg azon

,hogy az emberek milyen tetkókat csináltatnak maguknak és milyen lehetetlen helyekre a testükön

,hogy a vendégek mennyire féktelenek, jókedvűek és lezserek

,hogy melltartókon kell átbugdácsolnom ahhoz, hogy megmasszírozzam őket

,hogy mennyire nem érdekli őket, hogy, hogy néznek ki

,hogy fogalmuk sincs arról, miért van szükség néha a masszázsra

,és hogy mennyire belebírnak gabalyodni a masszázslepedőkbe, amiből szinte úgy kell kiráznom Őket. Elképesztő!!!

,hogy aznap épp egy-két hegyet kell e megmásznom, vagy épp csak néhány kemény téglán kell szörföznöm.

A suliban azon

, hogy az Ázsiaiak nem köszönnek, ha belépnek a terembe

, hogy a thai csajok csámcsognak ezerrel, amikor esznek (borzalmas hallgatni)

, hogy egyesek miket esznek. Zöld szárított alga chips, vagy épp szárított hal chpis. Mindezeket én néhány vékonyra szeletelt papírforgácsra vagy kreppapír szeletekhez hasonlítanám. De…. egészséges!!!! Lásd: fotó jobbra 

, hogy rohadtul nem bírom megérteni Őket, hogy mit mondanak az átkozott kiejtésük miatt

, hogy a tanárnő állandóan engem kérdez és figyel folyamatosan :-)

, hogy hetente újabb és újabb emberek érkeznek és mennek tovább az osztályból

, hogy a közvetlenség mennyire nélkülözhetetlen.

Az utcán nem zavar

, ha át kell lépnem egy földön ülő kedves embert, aki éppen pihizik egy kicsit

, ha látok egy idős bácsit úgy 70 körül, csillogó koronával a fején

, ha egy lépcsőn kell megenni a „fish and chips”-emet a legnagyobb forgalomban

, ha megállítanak azért, hogy eladjanak valamit, vagy támogassak valakit

, ha engem kérdeznek arról, hogy merre találják a metróállomást. Miért pont engem?

Szóval – minden és mindenki féktelen, senki nem nézi le a másikat. És én ezt egyre jobban imádom és csodálom, mert tudom, hogy

nem fognak megszólni, nem fognak kibeszélni, nem fognak keresztbe tenni, és nem fognak irigykedni rám. Ez egy ilyen ország – az lehetsz ami akarsz, úgy ahogy akarsz és akkor amikor akarsz. És ebben senki nem akadályoz meg sőt – inkább segít. Már két ausztrál állampolgárral állok levelezésben. Ez már haladás.

Őszintén szólva, egyre jobban érzem magam, nincs stressz, nem fáj semmim, nem izgulok azon, hogy mennyi lesz a napi bevételem, megtudok-e élni, ki tudom-e fizetni, meg tudom-e venni, vissza tudom-e adni és sorolhatnám tovább. Magabiztosabbnak és sokkal bátrabbnak érzem már magam. Nincs rettegés, nincs fenyegetés, nincs büntetés. Élj, élj és érezd jól magad.

Általában reggel 9 kor kezdek nap mint nap, hol a suliban, hol a munkahelyen és este 5-kor vagy 6-kor már élvezem a lakótársak társaságát vagy épp kirándulgatok valamelyik városrészben. Van egy napi rutin, amit már több éve nem éreztem. Nem hajtom túl magam, nem tépem a hajam, nem érek haza későn és heti négy munkanappal napi 4-5 órás munkával …. itt gondolom tudod mit akarnék mondani. Szóval – a lehetőségek – a lábaimnál hevernek.. csak a nyelv – az, ami nagyon fontos!!!!!  

Az angollal még sajnos nem állok olyan jól. A nyelvtanom kiváló 95%-os, de a beszéddel és a szövegértéssel azért akadnak némi problémáim az még csak 50%-os. De mit is akarok, hisz még csak 3 hónapja vagyok itt. Vagy öregszem? Nem is tudom.

A sulit is egyre jobban élvezem, de nem csak azért, mert kezdek belejönni, hanem azért, mert egyre több embert ismerek meg a világ másik oldaláról. Az osztálytársak – Kolumbiából, Peruból, Brazíliából, Koreából, Kínából, Thaiföldről, Lengyelországból, Olaszországból, Spanyolországból, Japánból érkeztek. Mindenki simán csak Tibi-nek szólít.

És most egy rövid sztori. Lehet, hogy nem fogod megérteni, de mindegy, azért leírom.

Egy nap a suliban éppen egy feladatot kellet megoldani a táblánál amikor is az egyik Peruból érkezett srác a hátam mögött megszólalt.  --- Tibisóóóó. Azt hittem rosszul hallok. Ki az isten mondta ezt? Ki érkezett ide Ajkáról? Hol van? Ne tudd meg milyen gyors mozdulattal megfordultam és néztem körbe, hogy ki ez az őrült ismerős. Az eszem megállt, amikor rájöttem, hogy a Perui srác – „Frenk” a neve (balra a képen zöld pólóban) - szólított csak meg. Hihetetlen – Honnan a francból szedte – nem tudom… a röhögést alig bírtam visszatartani.

Ugye tudod, kit hívnak Tibisó-nak Ajkán? Hallottál róla ugye? Biztos tudod, ha nem érdeklődj utána! Na az nem én vagyok.

Szóval, hírtelen el akartam magyarázni neki, hogy valójában mit is mondott, de aztán neki sem álltam, hisz számára nem lett volna érdekes. Meg, lehet, hogy nem is értette volna, főképp úgy, hogy el sem bírtam volna mondani neki. Szóval azóta, Tibisónak hív folyamatosan. Amúgy nagyon rendes és barátságos csávó. Na, ővele jól el lehet dumcsizni az országáról, az ott élő emberekről, a terveiről és a Macsu-picsu-ról (Machu-Picchu).

Háááát – Tibisó –Auban. Hmmm – a bolondok :-)

A munkahelyen – mindig történik valami. Most jelenleg nevet kellett változtatnom. Az új nevem váj-zed (Y.Z)

Hogy miért? Mert így most foglalkozhatok gyógymasszázzsal. Ez egy elég érdekes történet. Ennek a masszázs shopnak van egy tulajdonosa, aki egy kínai származású hölgy. Eddig csak Őneki volt engedélye ahhoz, hogy kezeléseket csinálhasson. De mivel Ő nem dolgozik …na vajon miért? - ezért minden rá hasonlító hölgy végezhette ezt a tevékenységet. Hogy miért? Mert a gyógy masszázs után egy számlát állítunk ki. Ha netalántán, amikor a vendég visszaigényli a szolgáltatás összegét a saját magánbiztosítójánál, megkérdeznék tőle, hogy ki nyújtotta a szolgáltatást, akkor, ha a nevére nem is emlékszik, legalább tudja azt mondani, hogy egy kínai hölgy. Nos, ez idáig ezért nem tudtam gyógymasszázst csinálni.

Mivel teljes mértékben meg vannak elégedve a munkámmal és egyre több a visszatérő vendég, így a kedves tulajdonos úgy döntött, hogy a férje nevére elindít egy másik vállalkozást és így majd Én fogom csinálni a masszázst. Szóval, ez meg is történt. Új nevem van – de a képem – hát az nem egy kínaié – Azt mondta találjak ki valamit, hogy miért nem nézek úgy ki, mint egy kínai. Talán azért, mert a nagyapám Kínai volt? Szóval a többit képzeld el. Váj-zed – a kínai gyógymasszőr. Mi lesz ebből? Előre megmondom neked, hogy semmi probléma nem lesz. Látnád az aláírásom a számlán. :-) A kollégákkal csak röhögünk, főleg az olasz csajjal. Váj-zed – beszarás. Ez van. Több meló – több mani. :-)

Az olasz kolléganőről (a képen balra) és a csirkezabálásról jutott eszembe. Állandóan azzal van elfoglalva, hogy amióta Ausztriába jött és folyamatosan csirkét eszik, nagyobban lettek a mellei. És ezt higgyem el, hogy igaz. Le kellett cserélnie a melltartó készletét. Állítólag a csirke húsa sokkal több és értékesebb tápanyagokat tartalmaz, mint Európában. Szóval mondta, hogy próbáljam ki, és Én is észre fogom venni a változást, mint ahogy az Ő barátja is. Hát szóval….

Azóta már kétszer vettem töltött grillcsirkét. Isteni finom, szaftos és porhanyós. De változás, hát… esetleg reggelente…

Ígérem, szólok ha igaz és küldök haza neked is… csak jelezd, hogy szükséged van rá… Nekem nem nagyon .. csak a kíváncsiság vitt rá.. :-)

Más…

Mostanában nem igazán mentem kirándulni, mert nincs elég időm és korán sötétedik. Most már csak 8 óra a különbség köztünk. Itt téli időszámítás, Mo-on nyári időszámítás vette kezdetét.

Ősz van. Reggelente napsütésre ébredek, kávéfőzés, aztán irány a terasz. Általában Timi folyamatosan csatlakozik hozzám. Vagy Ő vagy Én főzöm a kávét, aztán osztozunk. 1 óra dumcsi, készülődés aztán irány a meló vagy a suli.

Az időjárás kíváló – nagyon bírom – nincs túl meleg, nincs hideg – nem izzadok, nem fázok. Egyszóval tökéletes akár reggel van, akár késő este. Rövidgatya – póló vagy ing – bőven elégséges. 23 – 28 fok a hőmérséklet. 5-kor már sötét van és reggel 7-kor már süt a nap. Isteni érzés és furcsa is. Hogy mi? Hát az, hogy 5-kor sötét van, de az idő annyira jó, hogy rövid gatyában sétálgathatsz egész éjjel. Emlékezz, Mo-on mikor van sötét este 5-kor. Hát késő ősszel és télen! És miben mászkálsz – nagykabátban – és sietsz haza a meleg lakásba. Na ez a furcsa – minden fejjel lefele. Upside down! Dee… gyorsan meg lehet szokni. :-)

Nem is tudom, hirtelen miről írhatnék még. Talán majd legközelebb. De akkor már mindent részletezve. A következő témák:

A hely a ház ahol élek – hogy működik

Az iskola – hogy mikor mit

Munkahely – munka, bér, munkamorál

Bevásárlás – shopping

és így tovább.

Most már biztos kigubbadtak a szemeid, úgyhogy hagylak pihenni. Tettem fel videót a helyről ahol lakom. Csak, ha kíváncsi vagy. Ja, a lap alján.

Szép napokat és napsütéses tavaszt!

Tibi